Remy Dalmore
                               MÁS világ 3. - Dögölj meg, kedvesem!
(részlet)
"Halkan zsongott a csehó, a beszélgetés zaját csupán egy basszusgitár csendes sírása szakítottaolykor félbe. A bőrruhás, hosszú hajú zenész találomra pengette a húrokat, nem is annyiraelőadásszerűen, mint inkább a saját maga szórakoztatására. A körülötte ülők néha rápillantottak, ésbelekortyoltak az asztalon álló korsóba, de igazából senki sem a műélvezetért ült be a kocsmaszerű vendéglátóhelyiségbe.
A kora esti órában teli volt a terem, szinte valamennyi fickó nagydarab volt, és mindannyian
bőrruhát hordtak. A meleg miatt erősen izzadtak, némelyik bevállalósabb fazon a bőrdzsekijét aszéke háttámlájára terítette, de a nagy többség hősiesen tűrte a meleget. Kemény fickók voltak, a testekből áradó szagorgiát elnyomta a sűrű dohányfüst erősen köhögtető szaga.
A motorokkal teli parkolóba egy pici, zöld elektromos autó kanyarodott be, amolyan játékkocsi
-féle. A kocsiból kilépő férfi élesen elütött az enteriőrtől, világoskék, galléros rövid-ujjasban, és hófehér nadrágban indult meg felfelé a csehó rozoga lépcsőjén, gondosan ápolt lábán világos színű szandál virított. Szőke haja a legújabb divat szerint volt vágva, és ahogy hosszú ujjú, finom ívű kezével benyitott az ajtón, a körülötte lévő parfümfelhő szétáradt a környezetében.
Beléptére a teremben megállt a levegő, elhalt a beszélgetés, a gitárosnak kiesett a kezéből a
pengető. A szőke férfi a legcsekélyebb zavar nélkül lépdelt oda a bárpulthoz, és mosolyogva fordult a pultoshoz.
- Egy kávét kérek, tejszínnel, sok cukorral, és egy pici fahéjjal a tetején!
- He? - kérdezett vissza a nagydarab, tetőtől talpig szőrös férfi, amikor visszatalált a
hangjához.
A szőke mosolyogva elismételte a kérését, majd bal karjával a pultra támaszkodva végignézett a kocsma közönségén, akik egytől egyig csendben meredtek rá.
- Helló! - emelte fel mosolyogva a formásra vágott körmű kezét, és ujjaival vidáman
kalimpált.
- A kurva anyádnak integess, te buzi köcsög! - állt fel az egyik asztaltól egy bőrkabátos fazon,
és idegességében elroppant a kezében tartott pohár.
A körülötte ülők szintén felemelkedtek a székükből, de egyáltalán nem az volt a céljuk, hogy
visszafogják a társukat, sokkal inkább csatlakozni szerettek volna hozzá. Személyes sértésnek
vették az új vendég jelenlétét.
- Hát, de ideges ma mindenki! - forgatta színpadiasan vakítóan kék szemeit a férfi, és a
pultoshoz fordult. - Idefele jövet kétszer is majdnem belém jöttek. Egyeseknek tanítani
kellene a közlekedési kultúrát!
- Mi az anyád van? - vonta fel a szemöldökét a szőrös, és idegesen csapta le a kávét a kék
szemű elé.
- Áh, semmi! Biztos csak én vagyok ma nyafogósabb az átlagnál! - legyintett a kérdezett, és
látványosan nem vett tudomást a körülötte gyülekező nagydarabokról. - Tudja, egy
barátomat keresem, és állítólag ez a törzshelye.
- Az ki van zárva! - rázta meg határozottan a fejét a csapos, miközben felemelt kézzel
jelzésértékűen próbálta visszatartani a vendégeit. - Szerintem haver, téged nagyon átbasztak!
- Dehogy! Biztosan ismeri, Hans Ragnar! Magas, szőke, csupa izom, és olyan cuki tetkók
vannak rajta. Mint rajtad! - bökött az egyik háta mögé lépő pasasra, akinek a kezén kígyók,
tövises ágak, halálfejek sorakoztak kaotikus összevisszaságban.
A megszólított nem örült a bóknak. Hörögve ugrott neki a szőkének, azután kétségbeesetten próbált meg kievickélni a sarokból, ahová a jól ápolt, bársonyos bőrű kezek küldték. Pillanatok alatt a kék szeműnek ugrott az összes motoros, majd szép sorban megtapasztalták a repülés és a becsapódás élményét. A verekedésnek pisztolylövés vetett véget, a hangra a szőke kivételével valamennyien rutinosan a földre lapultak.
- Hansi! - kiáltotta boldogan a kék szemű, és kitárt karokkal, kissé riszálva elindult az ajtóban
álló, rendkívül idegesnek látszó izomkolosszus felé. - Drágaságom! Ezer éve nem láttalak!
A kese hajú kezében megremegett a pisztoly, és a csapos később megesküdött rá, ő úgy látta, hogy a nagydarab lőni fog. De végül mégsem lőtt, hanem a hozzálépő szőke kitárt karját elmarva, kiráncigálta a helyiségből.
- Baszd meg, Daniel! Hülye vagy te, hogy ide jössz? Mit keresel itt?
- Szia, drágaságom! - nyomott két puszit a dühtől kivörösödött arcra a kérdezett.
- És ne hívj így! - bődült el másik.
- Jaj, ne már! Nem kell ennyire szégyenlősnek lenni! Amúgy meg a fiúkkal éppen rólad
beszélgettünk, mert téged kereslek.
- Mi van? Basszus, Danny, ezt hogy fogom megmagyarázni? Engem itt gyilkoló gépnek
tartanak, egy eleven terminátornak! Erre te idejössz, meg sem próbálod leplezni, hogy
homokos vagy, és név szerint keresel? Mit akarsz tőlem?
- Segítségre van szükségem, és csak te jöhetsz szóba.
- Milyen segítség kell?
- Ki kellene valakit hozni a fegyházból.
- Honnan? - kerekedett el a férfi szeme. - Hát te tényleg hülye vagy! Ugye nem gondolod,
hogy zsaru létemre...
- Cherrie az. Őt kellene kihozni.
A kesének torkán akadt a szó, hirtelen nem tudott mit reagálni.
- Mi történt? - kérdezte végül elkomorodva.
- Szerintem ne itt beszéljük meg! A barátaid eléggé morcinak látszanak - bökött a fejével a
csehóból kiözönlő, baseball ütőkkel felszerelkezett motorosok felé.
A zöld kisautó meglepően fürgének bizonyult, de még így is sanszos volt, hogy a dühös angyalok
utolérik őket, ezért Hans leadott a pisztolyából néhány vaklövést, ami már elegendő indoknak tűnt amotorosok szemében a lemaradásra.
Később egy benzinkút bárjában ücsörögve a kese hajú dromedárnak eszébe jutott, hogy talán mégis céloznia kellett volna, mert a kék szemű piperkőc eltűnt egy neszesszerrel a kezében a bár mosdójában. Amikor húsz perc múlva frissen fésülködve előkerült, némi színtelen szájfény
csillogott a száján, és elégedetten dörzsölgette össze az illatos krémtől síkos kezeit.
- Hát hallod! Itt még kézkrém is van! Teljesen kiszáradt a bőröm ettől a sivatagi levegőtől.
- Abbahagynád ezt a hülyeséget? - dörrent rá a másik férfi. - Arról beszélj, hogy mi van
Cherrievel! Tudomásom szerint öt hónapja senki sem tud róla semmit.
- Ez pontosan így van – bólintott elkomolyodva a szőke. - Nem tud róla senki semmit, kivéve
Griffin ezredest, akit viszont öt hónappal ezelőtt lelőttek. Túlélte, de hetekig kómában
feküdt, nemrég tért magához. Cherrie egy titkos akció keretében került be a dutyiba, és már
rég kint kellene lennie. De valamilyen adminisztrációs baki folytán bent felejtették, most a
bizottság engedélyére lenne szükség, hogy kihozzuk onnan. Ők viszont jelenleg nem
üléseznek, szinte mindenki a nyári szabadságát tölti, tehát Cherrienek még heteket, talán
hónapokat kellene ülnie, mire végre elővennék az ügyét. Griffin addig nem akart várni, ezért
felkereste Myers szenátorasszonyt, aki saját hatáskörében, azonnali hatállyal kiadta a
parancsot az áthelyezésre.
- Áthelyezés? De ez azt jelenti, hogy bent marad, csak átszállítják máshová!
- Így van. De mivel nem a saját nevén ül, ezért nem fog feltűnni senkinek, ha kiszabadul.
Majd keresnek egy eltűnt rabot, aki nem is létezik, és ez rövid időn belül ki fog derülni. A
szenátorasszony pedig eskü alatt fogja vallani, hogy ő semmilyen engedélyt nem adott ki, és
az egész ügyről nem tud semmit.
- Basszus! - meredt maga elé az asztalra a kese. - Ha elkapnak, ezért kitörik a nyakamat.
- Ki - bólintott a szőke derűsen, és kipillantott a parkolóba, ahová éppen akkor kanyarodott be
egy fekete rabszállító limuzin. - Gyorsan gondold végig! Megjött a taxi.
- Áh, nincs ezen mit gondolkodni - legyintett dühösen a nagydarab, majd ellökte magát a
széktől - Menjünk, hozzuk ki azt az elmebeteg tyúkot onnan!
A fekete limuzinhoz érve megtorpant, és csodálkozva nézett a háta mögött baktató férfira.
- Ez meg ki a fene?
- Hansi, engedd meg, hogy bemutassam neked Kristynt, a pénzügyi elemző csapatunk egyik
oszlopos tagját!
Az autó mellett vékony testalkatú, rövid, barna hajú nő mosolygott százkét vakítóan fehér foggal,már-már émelyítően kedvesen. A férfi harmincasra saccolta, és ahogy közelebb lépett hozzá, hogy kezet fogjanak, mélyen belenézett a barátságos, barna szemekbe.
- Neked mi bajod van? - kérdezte óvatosan.
- Tessék? - kérdezett vissza meglepetten a nő.
- Leszbi vagy? Elmebeteg? Esetleg férfi, csak nem látszik?
- Hát... nem, tudtommal egyik sem - pillantott zavartan Danielre, aki leplezetlenül vigyorgott.
- Kristyn tök normális. Kicsit kirí közülünk, kicsit uncsi is, de hát senki sem tökéletes. Na
gyere, öltözzünk át!
A nő elfordult, amikor a férfiak vetkőzni kezdtek a kocsi mögött. A nagydarab már a nadrágot
húzta, amikor észbe kapva hátrafordult. A szőke férfi csípőre tett kézzel ácsorgott mögötte, és
leplezetlenül gusztálta, amitől gyorsabban próbálta felrángatni a nadrágszárát a lábán.
- Ne engem kukkolj, baszki, hanem öltözz! - dörrent rá fülig vörösödve a másikra, és
magában megállapította, hogy hosszú, keserves estének néznek elébe.
- Ide jövünk vissza, ez lesz a bázis. Én visszaviszem a kocsit, ti mentek a saját
járgányaitokkal. Daniel, ha a fegyházhoz értünk, te maradsz a kocsiban! Nem szólalsz meg,
nem nézel senkire, nem utálkozol, ha olyat látsz, ami nem tetszik! Hans, te leszel a smasszer,
én a tiszt. Igazolványok a kesztyűtartóban, mindenki jegyezze meg a nevét, nehogy a sajátját
írja alá!
- Milyen határozott vagy, cicám - udvarolt a szőke a nőnek, amire egy újabb hatalmas mosoly
volt a válasz. - Kristynnek ez az első igazi akciója. Eddig egy irodában ücsörgött,
nemzetközi banki tranzakciók ellenőrzését végezte.
- Ezt az információt elhallgathattad volna előlem! - morogta a nagydarab idegesen.
A férfi biztos volt benne, hogy le fognak bukni, és magában már előre érlelte a szavakat, amiket majd a főnökének mond a telefonba, amikor megkéri, hogy hozza ki a fogdából. Viszont az arcán semmilyen érzelem nem látszott, ahogy követte a fekete nadrágkosztümbe öltözött nőt, aki a leghatározottabb hangnemben vezette elő a kapunál jövetelük célját.
Az egész akció elő volt készítve, az igazgatónak már előre jelezték, hogy érkeznek a rabért. Daniel pontosan ismerte az elítéltek áthelyezésének menetét, az engedélyeket a legmagasabb helyről hamisította.
A váróhelyiségben fegyelmezetten ácsorgott, míg Kristyn kedélyesen elbeszélgetett az egyik
foglárral. Végül nyílt az ajtó, és két őr kíséretében belépett a fogvatartott. Hans csaknem felkiáltott a döbbenettől, amikor meglátta a lányt. Hosszú, barna haja csapzottan tapadt a fejbőréhez, az arcán kék-zöld foltok, a szája nem sokkal előtte felszakadhatott, mert friss sebek borították, az átizzadt, véres trikó rátapadt szálkás izmú testére. Nagyon sovány volt, és nem nézett senkire, ahogy belökdösték a terembe.
- Korán jöttek. Kicsit későbbre vártuk magukat, nem volt ideje összeszednie magát. Tegnap
balhézott, magánzárkába került.
- Semmi gond! Én majd előre ülök, a hadnagy meg amúgy is úgy izzad, mint egy disznó,
úgyhogy nem fogja zavarni a büdöske – mondta könnyedén Kristyn. - Amúgy meg nem
hinném, hogy babusgatnunk kellene. Ez egy rohadék gyerekgyilkos, nem érdemel jobb
bánásmódot. Nem is értem, hogy miért minket küldtek érte!
A férfi a száját elhúzva bólogatott, mire a nőt lökdöső smasszerok összevigyorogtak. Miután
lerendezték a papírmunkát, Hans átbilincselte a rabot, majd behajtogatta a kocsiba. A torkában dobogott a szíve, amíg ki nem kanyarodtak a hatalmas fémkapun a kősivatag végtelenbe futó útjára.
A napszemüvege alól vizsgálta a lányt, aki még mindig a semmibe meredt, majd amikor már
biztonságosnak ítélte a távolságot, oda hajolt hozzá, és levette róla a bilincset.
- Szia, Cherrie! Jó nagy szarba kevertél – simogatta meg a sovány arcot, és nem volt benne
biztos, hogy a nő hallja.
A barna szemek elmozdultak a láthatatlan pontról, ahová addig tapadtak, és megteltek élettel.
- Jövök neked eggyel – mondta halkan a férfi szemébe nézve, majd megkocogtatta a plexit a
háta mögött. - Állj meg egy kútnál!
- Oda megyünk. Otthagytuk a járgányainkat. Mi történt? Miért nézel ki ilyen... hogy is
fogalmazzak? Szakadtan.
- Nem volt jó a koszt, és volt némi beilleszkedési problémám is.
- De miért kerültél be?
- Valakiről ki kellett volna derítenem, hogy mit szándékozik csinálni szabadulása után, és
hogy kik a kapcsolatai.
- És kiderítetted?
- Nem. Mire bekerültem, az illető már több mint egy hete kint volt.
- Hiba csúszott a rendszerbe?
- Úgy tűnik. És ugyanennek a hibának köszönhetem, hogy nem hoztak ki a megbeszélt
időben. De ha megtudom a nevét, megölöm – mondta sötéten maga elé meredve.
A benzinkútnál Daniel örömmel ugrott ki a kocsiból, hogy üdvözölje a lányt, majd döbbenten
hőkölt hátra, amikor szembekerült vele. Cherrie nem foglalkozott a férfival, félretolta, és egyenesen a kút boltjába sietett. Lesöpört a pultról annyi csokit, amennyi csak a kezébe fért, és a hűtőből kivette a legnagyobb narancsleves flakont.
- Fizesd ki! – vetette oda az utána lépő férfinak, majd az épület háta mögé ment, és elkezdte
magába tömni az édességet.
- Baby, borzasztóan nézel ki. És ez a cukormennyiség, amit most elfogyasztasz, tutira
inzulinsokkot fog okozni. Fogd vissza magad! - tanácsolta Daniel aggódva, de a lány nem
foglalkozott vele.
A szőke odament az időközben átöltözött két társához, és megbeszélték, hogy másnap találkoznak a
városban, majd a többiek elhajtottak.
- Nekünk is indulni kellene, mielőtt keresni kezdenek minket!
- Hol van Kristyn? - kérdezte a lány körülnézve. - Meg akarom neki köszönni, hogy...
- Majd holnap a boltban megköszönöd. Most menj a mosdóba, öltözz át, és induljunk!
A lány elvette a felé nyújtott sporttáskát, és engedelmesen bement a mosdóba, de mielőtt öltözni kezdett volna, elkapta a hányinger. Percekig öklendezett a vécékagyló fölé hajolva, azután a mosdóban lemosakodott. Daniel nem csupán ruháról, de előrelátóan fésűről és parfümről is gondoskodott. A ruhák, amiket a táskába pakolt lötyögtek a lányon, a farmer rövidnadrág derékrésze elállt a lapos hasfaltól.
- Jézusom, kislány! Csont és bőr vagy! - jegyezte meg a férfi a fejét csóválva.
- Ja! Négy hónapig mazsolán éltem, tudod az nem túl tápláló. Máshoz meg nem jutottam
hozzá, tekintve, hogy az időm nagy részét magánzárkában töltöttem.
- Miért kerültél oda?
- Hol ezért, hol azért. Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag mindenki úgy tudta, hogy zsaru
vagyok, és nagyjából azt is tudták, hogy miért kerültem be, úgyhogy...
- Jézusom! De hát honnan tudták?
- Fogalmam sincs, viszont nem voltak túl kedvesek a helyiek.
- Bántottak? - kérdezte óvatosan a férfi, mire a lány felhorkantott, és a férfira nézett.
- Ez egy fegyház, Daniel, és tudták, hogy tégla vagyok! Szerinted?
- Sajnálom – rázta meg a fejét a férfi. - Meggondolatlanság volt így lelépned. Legalább a
nagyfiúnak szóltál volna, a bátyáid mindenhol kerestek, és... a zsaruk is. De mivel nem
találtak meg, így azt hitték, hogy meghaltál. Egyedül Timothy hitt benne, hogy még élsz, ő a
mai napig keres. Hogy őszinte legyek, én sem gondoltam volna, hogy viszontlátlak.
- Vigyél a főnökhöz! – mondta a lány ijesztően nyugodt hangon.
- Nem lehet. Griffin kórházban van, még nem épült fel teljesen. Ma este őt is kiviszik, és egy
titkos helyre bújtatják.
- Mi történt?
- Felrobbantották a kávézót, és kicsi híján őt is. Nem sokkal azután történt, hogy eltűntél.
Nemrég tért magához. Megsérült a gerince, újra kell tanulnia járni. Ahogy felébredt, azonnal
magához hívatott, és utasított, hogy hozzunk ki.
- Tudjátok, hogy ki csinálta?
- Nem. Én Európában voltam, csak jóval később tudtam meg, hogy mi történt, a többieknek
meg nincs rálátásuk a dolgainkra.
- A rohadt életbe! Olyan, mintha valaki megszervezte volna ezt az egészet – morogta a lány
maga elé.
- Kerüld el Griffint! Ne menj a közelébe, ne hívd fel, ne keresd! Bújj el, Cherrie! Legjobb
lenne, ha elmennél a városból valami nyugis helyre, amíg kicsit ülepednek a dolgok.
A lány összehúzott szemmel nézett rá, mire a férfi elnevette magát.
- Ezek szerint a dutyi sem tudott megváltoztatni. Fogadjunk, hogy már most töröd a fejed
valamiben!
- Naná, hogy töröm! Ugye nem gondolod, hogy csendben eloldalgok? Megkeresem azt a
mocskot, aki ezt művelte velem, és kinyírom! Basszus, öt hónapig folyamatosan zaklattak!
Ha nem a rabok, akkor az őrök. Tudod miért jó a magánzárka? Mert nem hallatszik ki semmi
bentről! Nem az a típus vagyok, aki ezt egyhamar elfelejti.
- Legalább addig tűnj el, amíg ezt kihevered!
- Dehogyis, ez volt az a része a dolognak, ami úgy-ahogy még kellemesnek is volt mondható.
Viszont a bizonytalanság... A folyamatos monotónia, ahogy egyik nap múlik a másik után, és
nem történik semmi! Ha nem mászott volna rám mindennap másik nő, talán bele is őrültem
volna. Így legalább volt egy kis változatosság.
- Örülök, hogy találtál pozitívumot is a dologban – mondta szárazon a férfi, majd kis hallgatás
után kibökte. - Cherrie, nem tudom, hogy tudod-e, de Sean...
- Tudom – bólintott a lány.
- Tudod? - csodálkozott a férfi.- De... honnan? Nem olyan régen...
- Szerinted miért vállaltam el ezt a melót?
- Miatta?
- Igen, részben miatta.
- Szakítottatok? Ő is keresett egy darabig.
- Na persze! Gondolom biztos akart lenni, hogy végleg eltűntem. De az az igazság, hogy már
azelőtt volt valakije, hogy eljöttem volna. Az utolsó pár hét már csak kínlódás volt, mást sem
csinált, csak követelőzött. Pedig szerintem akkor már... Mindegy, hagyjuk ezt a témát! Sok
pasim volt, azokkal se foglalkozok, ezzel sem fogok.
- Igazad van! Keress mást! Itt van mondjuk...
- Danny, én annyit keféltem az elmúlt négy hónapban, és annyi mindenkivel, hogy a szexről
még csak hallani sem akarok! Sem nővel, sem pasival!
- Cölibátust hirdetsz?
- Átmenetileg mindenképpen! Kaptam egy feladatot, azt el kell végeznem. Ráérek utána
kapcsolatokat építeni. Attól, hogy kihoztatok a börtönből, a parancs még parancs maradt.
- Ezt nem várja el tőled senki!
- De igen! Én elvárom magamtól. Nem akarom, hogy ez az idő, amit bent töltöttem, kárba
vesszen, úgyhogy folytatom a nyomozást. De előbb haza akarok menni, hogy beszéljek
Timmyvel.
- Hívd fel! - nyújtotta felé a telefont a férfi.
A sokadik tárcsázásra sem vette fel senki.
- Lehet, hogy megint részeg. Az utóbbi időben rengeteget ivott. Gondolom, miattad.
- Francba! Ezt nem akartam! - suttogta a lány maga elé.
Eljátszott a gondolattal, hogy felhívja a másik testvérét, de végül úgy döntött, hogy jobb, ha nem telefonál, mert tartott a lehallgatástól, és szeretett volna még egy-két napig árnyékban maradni.
- Aludj nálam, aztán majd holnap hazamész! – javasolta Daniel.
- Nem, szeretnék minél előbb hazaérni. Azt mondtad, hogy Timmy vár. Biztos kapok tőle,
amiért csak úgy eltűntem.
- Ebben én is biztos vagyok – dünnyögte maga elé a szőke, és borzongva gondolt a hatalmas
néger vaskos karjaira.
Cherrie rendszeresen került összetűzésbe az idősebbik bátyjával, aki hirtelen haragú lévén
rendszerint egy-két pofonnal tette helyre a lányt, viszont ő ennek ellenére majomimádattal csüngött a férfin. Danielnek eleinte nagyon furcsa volt a család, ahol három néger fiú, egy fehér bőrű lány, és kínai szülők osztoztak az omladozó hotel szobáin, ami az óceán part közeli vizéből kiágaskodó sziklaszirtre épült. De amikor a férfi japán barátnője beleszeretett Cherriebe, és megismerték az egész tökéletlen társaságot, Daniel gond nélkül illeszkedett be a csapatba. Mae meghalt, viszont a férfi továbbra is tartotta a kapcsolatot a lánnyal, akivel időközben munkatársak lettek.
A városba érve a kikötőbe irányította a kocsit, majd azzal búcsúztak el egymástól, hogy másnap délelőtt találkoznak Daniel virágboltjában. Cherrie halkan lopakodva surrant be a vízparton álló ócska hangárba, és a falon lévő kulcstartóról lelopta az egyik motorcsónak kulcsát. Azután egy darabig csodálkozva hallgatózott az iroda ajtaja előtt, ahonnan félreérthetetlen hangok szűrődtek ki.
- Mi a csoda? - mormogta a szemöldökét felhúzva, és próbálta kitalálni a nyögdécselésből,
hogy vajon ki lehet az irodában.
Amikor végre rájött, szélesen elvigyorodott, és eljátszott a gondolattal, hogy berúgja az ajtót, de mivel tartott a hancúrozók haragjától, így inkább a csónakok felé vette az irányt. A szíve hevesen vert, ahogy egyre közeledett a szigethez, amin felnőtt. A hajók figyelmeztetésére bekapcsolt reflektorok lágyan pulzáltak, a nyugodt vízfelszín visszatükrözte a fényeket. A csónak szinte hangtalanul siklott a vízen, majd a lány rákanyarodott az ócska famólóra.
Hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát, és egy darabig az arcát a tenyerébe támasztva ücsörgött a szelíden ringatózó lélekvesztőben, majd erőt vett magán, és elindult a hotelhez felvezető lépcsősor felé.
Habár sejtette, hogy magyarázkodnia kell a testvérei előtt, nem számított támadásra, ezért meglepte a hatalmas pofon, amit a sötétből kinyúló óriási tenyértől kapott. A pallóra zuhant, és szédelegve ott is maradt egy darabig. A szájában vér ízét érezte, az ajka újra felszakadt, az arca fájt az ütéstől. Kábán feltápászkodott, és tántorogva elindult vissza a csónakhoz, amikor satu karok szorították magukhoz.
- Itt maradsz! Nem mész sehová!
- Timmy, ne bánts! - nyöszörögte sírva, és próbált megállni a lábán.
A férfi végre érzékelte nyomorult állapotát, ölbe kapta, és becipelte a szigeten lévő barlangba.
- Mi a fene történt veled? Hogy nézel ki? Hol voltál? Miért nem jelentkeztél? - hadarta egy
szuszra, az utolsó szavakat már ordítva, miközben minden egyes kérdésnél megrázta, amitől
a lányt leverte a víz, és annyira elszorult a torka, hogy ha akart volna sem tudott volna
válaszolni.
A férfi nem is igen várt választ, hol a lány szájáról törölgette a vért, hol bordaropogtató módon
szorongatta. A hatalmas vállra simította a fejét, és összekuporodott a bátyja ölében, éppen úgy, ahogy régen, gyerekkorában bújt oda hozzá, amikor valamilyen sérelem érte. Már majdnem elaludt, amikor a férfi eltolta magától, és az arcába nézett.
- Szörnyen nézel ki – állapította meg a néger, és kisimított egy hajtincset a homlokából. - Ki
vert így össze?
- Mikor ki. Voltak páran – sóhajtotta a lány vállat vonva.
- Miért nem védekeztél? - értetlenkedett.
- Hát kikötözve elég nehéz – válaszolta szárazon.
- Kikötöz... mi a fenét csináltál? Hol voltál?
- Fegyházban.
Néhány pillanatig vágni lehetett volna a csöndet, a férfi némán meredt a lányra.
- Mit kerestél te a fegyházban? Mi az úristenbe keveredtél? - kérdezte végül.
- A fegyházba Griffin küldött, állítólag a bizottság utasítására. Az volt a feladat, hogy tudjak
meg mindent egy körözött drognepper volt menyasszonyáról. A fickó feltört, újabban
fegyverekben utazik, a parti őrség nemegyszer került összetűzésbe a hajóival. De mire
bevittek, addigra a csaj már rég kint volt, ráadásul tudták, hogy tégla vagyok. Griffin eltűnt,
én meg naponta kerültem magánzárkába valami miatt.
- Én megölöm Griffint! - tört ki a férfiból, amikor felfogta a lány szavait, majd újra megrázta
a vékony testet. - És téged is megöllek! Miért nem szóltál, hogy mire készülsz?
- Ez... egy hosszú történet. Hirtelen jött a dolog.
- Annyira, hogy nem tudtad felemelni a telefont sem? Tudod, hogy mit éltünk mi itt át?
Mindenki biztosra vette, hogy meghaltál.
- Kivéve téged – hajtotta a fejét újra a férfi vállára hízelegve a lány.
- Én hittem, mert hinni akartam, hogy még találkozunk. Mia minden este órákat állt az
ablaknál, és várta, hogy haza gyere.
- Mia? Mit keres ő itt? - kapta fel a fejét.
- Itt lakik! Ez az otthona!
- Hát legutóbb nekem nem ezt mondta – dünnyögte a száját elhúzva.
- Igen, mondta, hogy összekaptatok. De nem haragudhatsz rá, amiért tudni akarta, hogy
milyen a vér szerinti családja.
- Ó, dehogy! Nem haragszom. Felnőtt nő, azt csinál, amit akar.
- Cherrie ne csináld ezt! Mia a gyökereit keresi, tudni akarta, hogy hová tartozik valójában.
- Hát remélem megtudta, mert legutóbb kijelentette, hogy semmi közünk egymáshoz, és egy
rohadék vagyok, amiért Mae halála után nem vittem haza a nagyszüleihez.
- Tudom, elmesélte. Azóta már rájött, hogy hülyeséget csinált. Japánban beállt a nagyapja
cégéhez gyakornoknak, de rövid időn belül megértette, hogy az anyja miért menekült el
tőlük.
- És csak úgy visszaengedték Amerikába? Nem próbálták ott tartani?
- Nem mondta meg, hogy kinek a gyereke, a te nevedet használta. Hiányoztál neki. Nekünk.
- Ti is hiányoztatok nekem – simított végig a bátyja arcán. - Főleg te.
- Hiányoztak a pofonjaim? - kérdezte szárazon a férfi.
- Na, azok nem! Kaptam helyettük bőven mástól – borzongott meg.
- Nagyon szemét vagyok, ha azt mondom, hogy megérdemelted?
- Aha!
- Ha szólsz, hogy hová...
- Nem lehetett. És amúgy is, már mindegy!
- Van ennek valami köze Seanhoz?
- Nem fogsz békén hagyni ugye?
- Ebben biztos lehetsz! Összevesztél vele? Nekem nem mondta. Ő is keresett sokáig, azután feladta. Most van...
- Valakije – fejezte be a mondatot bólintva a lány.
- Honnan tudod? - csodálkozott a férfi.
- Mert láttam. Még mielőtt elmentem volna. Folyton hisztizett, hogy fejezzem be a munkát,
meg hogy ne vállaljak el mindenféle távoli melót. Mintha lett volna bármiféle választásom,
én katona vagyok, nekem parancsra kell csinálnom mindent! Négy hónapja, amikor
legutoljára hazajöttem, elmentem a lakására, de nem volt otthon. Azért mentem, hogy
megmondjam neki, hogy végeztem, és nem megyek el többet. Benjamin elmondta, hogy egy
ügyvéddel van valami étteremben, én meg odamentem, hogy minél előbb beszéljek vele. De
hülye voltam! - rázta meg a fejét keserűen. - Az ügyvéd egy nő volt, és láthatóan nagyon jól
érezték magukat együtt. Nem akartam odamenni hozzá, meg furcsa volt az egész szitu, ezért
felhívtam telefonon, de kinyomta. Újra felhívtam, erre kikapcsolta a telefonját, és tovább
édelgett meg nevetgélt azzal a nővel.
- Amy. Így hívják. Ezért futottál a börtönig? Mert megláttad beszélgetni valakivel?
- Tök mindegy, hogy hívják azt a csajt, és nem! Nem ezért. Szarul esett a dolog, de nem
akartam cirkuszolni, ezért hazaindultam. Arra gondoltam, hogy mi lesz velem, meg hogyan
tovább, mit kellene csinálnom, ezért nem voltam eléggé óvatos. Az egyik lámpánál pirosat
kaptam, és amikor zöld lett rutinból indultam, egy kamionos meg úgy gondolta, hogy még
átfér, és telibe kapott.
- Megsérültél?
- Hát... úgy is mondhatjuk! - bólintott a lány. - A kocsi szarrá tört, én piszkosul megijedtem, és
felkenődtem a kormányra. Kikecmeregtem a roncsból, és azonnal éreztem, hogy a gondjaim
egy része megoldódott.
- Ezt hogy érted? - kérdezte a férfi rosszat sejtve.
- Terhes voltam, Timmy. Azért akartam hazajönni, hogy befejezzem a katonáskodást, és
szorgos feleségként éljek tovább a szeretett férfi oldalán, egy rakás gyerekkel. Úgy, ahogy
Sean akarta. Én, mint háziasszony! El tudod te ezt képzelni rólam? - sandított a férfira
szégyenkező fintorral.
Timothy nem viszonozta a mosolyát, ellenben nagyon ideges lett, és felugrott a kanapéról.
- Én megölöm azt a rohadékot! - tört ki belőle néhány kör fel-alá járkálás után. - És az a
szemét tudta, hogy...
- Nem, mert nem voltam benne biztos már akkor sem, hogy akarom-e ezt az egészet. Amikor
rájöttem, hogy mi a helyzet, éjszakákat forgolódtam át, hogy most akkor mi legyen. Nem
akartam telefonon elmondani neki. Aztán amikor döntöttem, az... tök jó volt! Tök jól
elképzeltem mindent, hogy majd hogy lesz, hogy mondom meg neki, meg hogy mennyire
fog majd örülni neki. Két napig valami hihetetlen boldog voltam. Amíg meg nem láttam
azzal a nővel. Akkor rájöttem, hogy egy idióta vagyok, és ennek a gyereknek mennie kell.
Elvetettem volna, Timmy! Nekem nem kell senkinek a gyereke, nem akarok köteléket, nem
akarok felelősséget, és tekintettel sem akarok lenni senkire. Nekem így jó, ahogy most van.
- Ezért mentél el? Ha szólsz, akkor...
- Akkor mi lett volna? Ezen már nem lehetett változtatni, én meg nem akartam, hogy
sajnáljatok. Mia elküldött a francba, Dante szintén, te meg Celinnel voltál elfoglalva, nem
akartam bekavarni. Inkább szép csendben leléptem. Csak hát nem számítottam rá, hogy ezt
is megszívom.
- A francba, Cherrie, szólnod kellett volna! Celin miatt meg fölösleges volt aggódnod, mert
lelépett. Állítólag azért, mert sokat ittam, de szerintem csak talált magának jobbat.
- Sajnálom.
- Én nem. Még időben ment el, és nem hiányzott annyira, mint gondoltam, hogy fog. De
Dantéval mi volt a gondod?
- Nekem semmi, neki volt gondja velem. Marsha, a volt neje azt mondta neki, hogy kikezdtem
vele, és azért lépett le. Én meg hiába magyarázkodtam, nem nekem hitt. Gondolom, azóta
már Kellyt is menesztette.
- Nem tudom, nem beszél a csajról, de valószínű, mert Marshával mászkál vacsorázni.
- Jézusom! Ez mekkora hülye! - rázta meg a fejét a lány. - Holnap megkeresem Kellyt, biztos
szarul érzi magát.
- Ezt nyugodtan felejtsd el! Nem mész sehová amíg össze nem szeded magad. És utána is csak
velem mehetsz mindenhová.
- Mi? De Timmy, már nem vagyok kislány, hogy...
- Fogd be! - emelte meg a hangját a férfi, és hogy nyomatékosítsa a mondanivalóját, a kezét is
felemelte, mire a lány behúzta a nyakát. - Oda mész, és akkor, ahová és amikor én mondom!
Az elmúlt négy hónapban több milliárd agysejtem elpusztult miattad, a maradékra már
vigyázni akarok.
- De nekem dolgoznom kell! - siránkozott.
- Majd! Ha már nem nézel ki zombinak. Addig itthon pihensz, és tömöd magadba a sütiket,
hogy újra a régi legyél! Négy hónapot kibírtak nélküled, pár hét már nem fog számítani. Na,
gyere ide! - húzta magához a lányt, aki némi sóhajtozás után engedelmesen összekuporodott
a férfi ölében.
Rájött, hogy hibát követett el, amikor nem számolt a bátyja hirtelen természetével, és hogy talán jobb lett volna mégis a városban maradnia.... "
1-9.